A szüret folytatódik

Rengeteg jó dolog történik velem mostanság, még ha "miniatűrök" is! Szerdán meglátogatott Anikó (http://mijuu-rozsaszinvilagminiaturben.blogspot.com/), aki időközben nagyon jó barátnőm lett a neten, de élőben még soha nem találkoztunk. Szóval ez volt az első találkozás. Külön hálás vagyok, hogy elbuszozott egészen Őrbottyánig! És ez még mind semmi! Hozott nekem egy csodálatos ajándékot, egy hercig kis kakast. Remélem, hogy nem túl félős, mert most éppen túl közel van a baltához! Köszönöm szépen!
Ja, és a lányok is köszönik szépen azt a töménytelen mennyiségű csokit!

Közben azért én is dolgoztam, bár most annyi minden történik körülöttem, hogy elég kevés időm maradt a minizésre. Ezt a gitárt egyszem unokahúgom kérte tőlem egy barátnőjének. Mit mondjak, a felhúrozása egy rémálom volt! A húrokhoz egyébként egy kiszuperált zenélő játék belső szerkezetének a tekercselését használtam. Mondtam már, hogy semmit sem dobok ki?!

Végre vettem a bátorságot, és elküldtem néhány képet a legutóbbi beállításomról a The Mini Food Blog oldalra. A szerkesztő, Sumaiya Mehreen nagyon kedvesen válaszolt a levelemre, és már másnap föltette két képemet az oldalra, amire nagyon nagyon büszke vagyok. Ezen az oldalon egyébként adott témában jelennek meg miniatűr ételek, illetve ételekkel kapcsolatos beállítások, más-más alkotóktól. Most éppen az ősz volt a téma,  az én beállításom címe: Szüretelők reggelije (Harvesters' breakfast).

Ez egy hatalmas lépés volt az ismertség felé a mini világban, hiszen ez az oldal talán a legfontosabb gyűjtőhelye a miniatűr ételeknek. Rögtön meg is ugrott a követőim száma 150 fölé! 
A következő téma egyébként a Halloween, ami számomra még mindig nem sokat jelent, bármennyire is elnyugatiasodik Magyarország, és átvesz a kultúránktól teljesen idegen szokásokat. De azért egy sütőtökös jelenettel valószínűleg én is készülök, természetesen a magyar hagyományokhoz igazítva.


És most olyan témát hozok föl, amivel néhány embert vélhetőleg megbántok, de akkor sem tudok kibújni a bőrömből. Nos, én vagyok az az ember, aki eddig még soha egyetlen "küldd tovább tíz embernek, különben rosszra fordul a sorsod" típusú levelet sem küldött tovább. Ha ezzel akaratlanul is balsorsba döntöttem néhány jóakarómat, utólagosan is elnézést kérek. Én már csak ilyen "hitetlen", vagy inkább gyakorlatias? vagyok. A blogoszférában keringő díjak nekem ezekhez a levelekhez hasonlítanak. Tényleg nagyon köszönöm - hiszen hatalmas megtiszteltetés -, ha valaki ilyenkor rám gondol, de azt egy kicsit furcsának tartom, hogy utána ezt tovább KELL adnom öt, hét, bármennyi másik embernek. Ezzel az egész teljesen hitelét veszti. Nem tudom ismeritek-e a fehér elefánt kifejezést, ami arra az ajándékra utal, ami annyi terhet ró a megkapójára, hogy végül belerokkan. Kinek adjam oda? Mi van, ha nem ismerek pontosan hét blogot, amelyet igazán érdemesnek tartok egy díjra? Óhatatlanul a végén már olyannak adom tovább, aki valamiért kedves nekem, de lehet, hogy nem éppen erre a díjra alkalmas. Vagy olyannak küldöm el, aki már negyedjére kapja meg tőlem, és a pokolba kíván az egész hercehurca miatt. Szóval bármennyire is hálátlannak tűnök emiatt, nem kérek díjakat! Ha olvassátok a blogomat, és néha hagytok egy hozzászólást, az a legnagyobb elismerés, amit kaphatok tőletek. Ennyi... Bocs a bő lére eresztésért!