2011. január 10., hétfő

Füstös konyha - Dédnagymamám emlékére

Végre elkészült a füstös konyha. Körülbelül egy évvel ezelőtt kezdtem el a blogolást és a minizést, nyomon követhettétek az első lépéseimet, csetlés-botlásaimat. Ez az évforduló most tökéletes alkalom a konyha bemutatására. Tudom, a munkálatokról nem sok képet közöltem, de így sokkal nagyobb a meglepetés. 


Nagy élvezet volt az elkészítése, a régi idők tárgyai, az egésznek a hangulata teljesen elvarázsolt. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben még sokszor visszatérek a régi vidéki élet témájához. Az egész jelenetet egy nyitott dobozba tettem, ami önmagában olyan, mint egy háromdimenziós festmény. Elégedett vagyok az eredménnyel.

És most íme a képek, beszéljenek ők helyettem!













Rengeteg archív felvételt néztem végig munka közben, amelyek kivétel nélkül fekete-fehérek voltak. Amikor még léteztek ilyen konyhák Magyarországon, a néprajzkutatóknak csak erre volt lehetőségük. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy az egyik képpel eljátszadozzak egy kicsit. A történelmi hűség kedvéért én is csináltam egy archív felvételt. Be kell valljam, ez a kedvencem a sok közül.



17 megjegyzés:

  1. Gyönyörű!!! Nem is tudom hogy lehet ezeket a sok miniatűr dolgot megalkotni.

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikusan gyönyörű!!! És az a kenyér olyan guszta...

    VálaszTörlés
  3. Elsősorban, Boldog Új Esztendőt!!!
    Újra csak ámulok, gratulálok, mit lehet írni,-el áll a lélegzet.
    Be szívesen mutatnék Neked, ehez hasonló dolgokat, helyeket, itt Székelyföldön, és a csángóknál biztos kincseket találnál.

    VálaszTörlés
  4. Egyszerűen lenyűgöző! Szinte éreztem a kenyér illatát, ahogy végignéztem a képeket! :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen! Tényleg remek lenne egy erdélyi felfedező körút. Talán ott még jobban őrzik a régi hagyományokat. Magyarországon már csak skanzenekben lehet találkozni a régi paraszti élettel, de nekem az annyira steril, annyira élettelen. Talán a nyáron összecsomagolom a családot és útra kelünk. A lányok már éppen elég nagyok ahhoz, hogy nekem ne legyen egy horror egy nagyobb kirándulás (pontosabban, hogy nekem is kirándulás legyen)!

    VálaszTörlés
  6. Un trabajo precioso y una escena llena de nostalgia por las cocinas tradicionales.
    Enhorabuena por el trabajo.

    Besos, Narán

    VálaszTörlés
  7. simplemente PRECIOSA
    Un abrazo
    Maite

    VálaszTörlés
  8. Szia, örülök, hogy idetaláltam, s hogy ez még többeknek sikerüljön, kitettem a blogodat ide is:
    kincsesbánya

    VálaszTörlés
  9. Mióta megláttam az alkotásaidat, már nem csak nyitott szemmel járok a világban, hanem tátott szájjal is :)
    Szeretném neked továbbadni a díjat, amit kaptam (egy távöleléssel megspékelve), kérlek kukkants be hozzám!
    http://habcsi.blogspot.com/

    További szép napokat!

    VálaszTörlés
  10. Úgy látom, elkéstem, de én is imádom az apróságaidat! Köszönet értük! :)

    http://legjobbotthon.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  11. Nagyon tetszenek a munkáid !

    VálaszTörlés
  12. Kedves Bözse!
    Elképesztő és fantasztikus, amire Te képes vagy! Ámulva nézem ezeket az élethű apróságokat, többedszer térek vissza ebbe a mesevilágba, lapozgatom a bejegyzéseket... egyszerűen csodálatos! :) Blogodat népszerűsítem a környezetemben is, hadd gyönyörködjenek minél többen a munkáidban!
    További sikeres alkotást kívánok Neked szeretettel: Betka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! A kedves megjegyzést és a népszerűsítést is.

      Törlés
  13. Most találtam a blogodra,de teljesen elvarázsolt.
    Én értetlenkedem amikor a 2mm-es gyöngyök fűzésére mondják nekem:-Mennyi türelmed van!De én nem érzem extra türelemnek azt.Viszont most én mondom tátott szájjal,mennyi türelmed és milyen finom kezed van!
    Szerintem akár agysebész is lehetnél.:)
    Nem is tudtam, hogy létezik ilyen hobbi,azt meg pláne nem hogy itthon is és ilyen szinten.
    Nem szokott lenni vándor kiállításod?
    Ha nem igen erősen javasolnám!

    VálaszTörlés
  14. Eszméletlen vagy!!! Hihetetlen! A zománcos edények miből vannak? Gratulálok, nekem az életben nem lenne ennyi türelmem.

    Nem lenne kedved kiállítani Balatonszepezden?

    Nekem is három manóm van. Az én munkáimat itt találod, csak most másik névvel vagyok bejelentkezve:
    http://krumplicukrok.blogspot.hu/
    http://krumplinyomda.blogspot.hu/

    VálaszTörlés