2010. december 15., szerda

Hús

Húst modellezni igen nagy kihívás. Nem ez az első próbálkozásom, de az előzőek a "mócsingos" dobozban végezték. (Mócsingnak a már bekevert, de föl nem használt gyurmadarabokat hívom.) Kezdetben próbáltam gyurmából kikeverni a megfelelő színt, de sosem sikerült. Aztán rájöttem, hogy miért. A hús talán a legváltozatosabb színű anyag. Attól függően, hogy mennyire telített vérrel, hogy vénás vagy artériás vér van benne, hogy mennyit állt levegőn, hogy milyen vastag zsírréteg fedi, szinte milliméterenként más és más. Ezért bármilyen színt is keverünk ki, az sosem lesz jó. Így ezt a módszert föladtam, helyette egész egyszerűen fehér gyurmából megalkottam a formát, majd ecsettel vittem föl a rózsaszín, piros, bíbor és lila, helyenként pedig a sárga különböző árnyalatait.
Jelenleg gazdára vár a boltomban, bár őszintén szólva nem tudom, hogy kinek lenne szüksége egy fél disznóra! Talán egy miniatűr hentesüzletbe vagy történelmi konyhába illene, vagy tökéletes mobiltelefon fityegő lehetne egy hentes számára! De ha nem kel el, azt sem bánom, mert nagyon jó volt megalkotni!


2010. december 8., szerda

Új munka

Az elmúlt 2-3 hónapban minden időmet felemésztette az Etsy boltom, pedig már nagyon hiányzott, hogy egy újabb roombox-ot készítsek. A fejemben csakúgy kavarognak az ötletek, amelyek közül első helyre került egy régi magyar parasztkonyha, az úgynevezett füstös konyha. A neve is mutatja, tényleg füstös volt, ugyanis nem volt semmiféle kéménye, a füst egész egyszerűen az ajtón keresztül távozott. Egy ilyen konyha legfontosabb eleme természetesen a kemence volt, amelyet sütésre és télen a konyha fűtésére használtak. Nyáron átváltottak a sokkal takarékosabban üzemeltethető takaréktűzhelyre, amely külön tűztérrel rendelkezett. Természetesen kenyérsütéshez - általában hetente egyszer - nyáron is a kemencét használták.
Magát a kemencét és a tűzhelyet először kartondobozból készítettem el, amelyet aztán gipsszel vontam be.
Amint látjátok, bármit felhasználok a házból, amit csak találok. A férjem vette ezeket a súlytárcsákat évekkel ezelőtt, hogy majd edzeni fog. Kitaláljátok, hogy hányszor használta? Na, a gondolt számot még nyugodtan eloszthatjátok tízzel! Azonkívül, hogy a tavaszi és őszi nagytakarításnál ÉN emelgettem őket, egyéb szerepet nem töltöttek be egészségtudatos életünkben. De most végre felfedeztem a bennük rejlő lehetőséget, úgymint tökéletesen a helyükön tartják a ragasztani kívánt elemeket a száradás ideje alatt. A háttérben csemetéim építőkockái vannak, amelyek a pontos derékszög beállításában segítenek.
Legközelebb már remélem lesz tető és padló (döngölt föld!) is.





Az alant látható sajttálat és epres pitét a boltomba készítettem, mert azért az sem állhat le.

2010. december 1., szerda

Már megint kosár!

Szerintem már mindenki unja azt a nagy hűhót, amit a kosarak körül csapok, de nem hagy nyugodni ez az egész dolog. Egy japán oldalon olyan kosarakat láttam, amitől leesett az állam. Az illető (fogalmam sincs, férfi-e vagy nő) drótból készítette a műveit. Nem volt semmi imitálás, leegyszerűsítés, úgy ahogy a nagy könyvben megírták, kosarat font. Rettenetesen irigyeltem, ugyanis én egyáltalán nem tudtam kosarat fonni. Sajnos már nem tudom megmutatni a munkáit, mert azóta elérhetetlenné vált a blogja.
Én pedig már kipróbáltam mindent, fonalat, raffiát, drótot, de az eredmény - habár némelyik egészen szépre sikeredett -, csak egy "műkosár" lett. A múlt héten végre rászántam magam, és vettem egy könyvet a a kosárkészítésről. Végre megtanultam a különféle technikákat és azt, hogy hogyan kell a szegést megcsinálni. Aztán nekiláttam...
Miután megfontam a kosrakat, befestettem őket a barna és a sárga különböző árnyalataival. Aztán rögtön meg is töltöttem a mini kosaraimat.









Ezen a képen is van egy kosár, valahol a szalvéta alatt.. Viszont azt hiszem, hogy itt inkább a pogácsa a lényeg. Mindegyik 5 mm-es.




A végére hagytam egy fontos közleményt. A http://blog.suthetogyurma.com/ oldalon karácsonyi játék van éppen folyamatban, ahová süthető gyurmából készült alkotásokkal lehet jelentkezni, persze karácsonyi témában. Már csak négy nap van hátra, és egy rendkívül hasznos pengekészletet lehet nyerni. Holnap én is elküldöm a karácsonyi "menümet". A játék részleteiért nézzétek meg a blogot! Hajrá, mindenki!

2010. november 26., péntek

Cukrászdát nyitottam!

Nagyon rákattantam az édességekre az utóbbi napokban. Talán így próbálok némi színt vinni a hideg hónapokba. Most éppen sütik készültek a cukrászdámban, ami már nevet és logót is kapott. Sweets of Colors néven fogom meghódítani a világot tökéletesen fogyókúrás édességeimmel.




Hiába csináltam már többféle módon is krémnyomó fejet (fogalmam sincs, mi ennek a hivatalos megnevezése), valahogy mindig elég amorfra sikeredett a minta. Végül föladtam! Habár többnyire saját magam készítem az eszközeimet is, most mégis rendeltem nyomófejeket az Etsy-n. 

Kaptam egy nagyon hasznos tanácsot Patty-től, miszerint keverjem a polymer clay krémet egy kis keményítővel, és akkor sokkal szebb formája lesz, hiszen jobb lesz a tartása. Mindenképpen kipróbálom, amint megérkezik a kis csomagom.


Továbbra is készülök karácsonyra is, ezúttal díszekkel a fámra. A fa még ugyan éppen előállítási fázisban van, de legalább már van mit rátenni.





És persze megint egy kis gyümölcs, most füge. Sajnos idén nem örvendeztetett meg a mi kis fügefánk gyümölccsel bennünket, ugyanis télen csúnyán visszafagyott. Szerencsére összeszedte magát, és tőből kihajtott, de az idei termés természetesen elmaradt. Most ezzel a kis tállal próbálom kárpótolni magamat. Csekélyke sikerrel, ami a zamatát illeti.


Egyre többen fordulnak hozzám tanácsokért, ami nekem egy nagy megtiszteltetés, hiszen azért még mindig fiatal csirkének számítok a témában. Természetesen szívesen segítek, kérdezzetek bátran. Ha esetleg van olyan téma, ami több embert is érdekel, akkor arról külön bejegyzést is írok. Köszönöm a bizalmat!

2010. november 18., csütörtök

Már nagyon karácsonyi hangulat van a mini világomban. A Télapó is nemsokára megérkezik, éppen ideje volt megalkotnom ezt a csokimikulást. Kapott egy szép díszdobozt is.



A karácsonyi menü is alakul. A hal természetesen nem hiányozhat egyetlen ünnepi asztalról sem, habár nálunk inkább leves formájában szokott megjelenni. Itt éppen sült pisztráng van feltálalva. Végre kezdek gyakorlatot szerezni a caning technika terén is. Ezzel a citrommal most elégedett vagyok. 




A mi családunkban hagyomány szenteste a sült kacsa vagy liba. Mindenki imádja, én legfőképp. Egy kis párolt káposzta hiányzik még hozzá, mert azzal a legfinomabb!



És persze a bejgli! Mindig saját magam sütöm, ki is durran az oldala minden alkalommal. Azt hiszem, túlzásba viszem a tölteléket, de ha egyszer mindenki gazdagon szereti!


Készítettem pár szaloncukrot is. Most bánom nagyon, hogy kidobtam a sztaniolokat, most nagy szükségem lenne rájuk. Egyedül ezt a sárgát találtam, illetve alufóliát használtam.


Gyerekkorom karácsonyához hozzátartozott a csak akkor beszerezhető déligyümölcs is. Hát igen, ennyire öreg vagyok, én még a kommunizmusban nőttem fel, ahol a hiánygazdaság dívott. Ma már persze bármikor kapható narancs vagy banán, de azért nekem mindig karácsonyi hangulatom lesz tőlük. 

2010. november 12., péntek

Lakomázzunk!

Amikor említést tettem a kalóriadúsabb ételekről a múltkor, nem csak a süteményekre gondoltam! Ez a pici malacka már régóta árválkodik az asztalomon magányosan. Ma végre erőt vettem magamon és elkészítettem a fatálat alá, és kidekoráltam zöldségekkel és gyümölcsökkel. Érdekes, hogy habár gyerekkoromban a család tartott mindig disznót (kismalacaink is voltak rendszeresen), soha nem ettem malacot. Valahogy nem vitt rá bennünket a lélek, hogy azokat a kis rózsaszín, pelyhes állatkákat leöljük. Bezzeg a nagyokat...!
Szóval íme életem első sült malaca, de ebből sem fogok enni!




És persze került egy újabb torta is az asztalra! Ezúttal egy fekete erdő torta, szabadon értelmezve... Most csináltam egy papírcsipkét is alá. Nem túl bonyolult minta, de többre nem volt energiám.



2010. november 11., csütörtök

Torta őrület

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire fogom a élvezni a tortakészítést miniben. Biztos vagyok benn, hogy a közeljövőben rengeteget készítek majd, én leszek a miniatűr cukrászdák beszállítója! Ezúttal egy túrótorta és egy kakaós kalács van terítéken. A tortazseléhez egyszerűen üvegfestéket használtam.



Azért nem tudom megtagadni magamat, gyümölcsöket "gyurmázni" továbbra is imádok! Banánt már csináltam ezelőtt is, bár akkor egy kicsit nagyra sikeredtek. Most végre elégedett vagyok a méretükkel, és megpróbáltam egyet meghámozni.


Megmondom őszintém, egészben sütött pulykát a saját szememmel még életemben nem láttam, szóval kénytelen voltam ismét az internetre hagyatkozni, amikor elkészült az én verzióm. Szerencsére millió képet találtam, elölről, hátulról, mindenhonnan, éppen csak belülről nem! Azt hiszem ezzel le is tudtam egy életre a pulykasütést, nem valószínű, hogy valaha is rászánnám magam egy 1:1 méretarányú pulyka "megszelídítésére".

2010. november 9., kedd

Édes idők

Már jó ideje nem jelentkeztem, de hát az időhiány továbbra is fennáll nálam. Ahogy kint egyre hidegebbre fordul az idő, úgy fordulok fokozatosan a gyümölcsök és zöldségek felől a kicsit kalóriadúsabb étkek felé. Hát igen, a tél remek alkalom arra, hogy finomabbnál finomabb süteményeket süssünk, akár nagy, akár kicsi méretben. A múltkor találtam rá egy fantasztikus gasztroblogra, Limara pékségére. Néhány receptet ki is próbáltam, brióst többször is sütöttem vacsorára. Fotót sajnos nem tudok prezentálni, egy morzsa sem maradt. Ezzel szemben a miniatűr pékségem termését szerencsére nem eszi meg senki, szóval tudtam róluk képeket készíteni. 




Tortát készíteni imádok, a díszítés különösen a szívügyem. Valahogy olyan ez számomra, mint a lakberendezés vagy a kerttervezés. Az arányok, formák és színek tökéletes összhangja kell, hogy megvalósuljon egy jó tortában, ami végül olyan, mint egy ékszer (méreteit tekintve is). Még nem minden úgy sikerül, ahogy én szeretném, de úgy érzem jó úton haladok. Íme az első bemutatható darab, egy capuccino torta. Pontosan 2 x 2 cm a szentem.


A karácsonyi őrület is folytatódik, most éppen egy adventi koszorút gyártottam, egy egyszerűbb fajtát, fehér-ezüst színekben. A koszorú zseniliadrótból készült. Sajnos nem volt fenyőzöld színben (konkrétan ez eredetileg rózsaszín volt!), de lefújtam szórófestékkel. A száraz termés a kertemből való, ha jól emlékszem a lizinka toktermését használtam fel. A gyertyák kanóca természetesen cérna, amit egyébként lehetetlenség beleerőszakolni a fimoból készült gyertyákba, ezért technokollal kimerevítettem. 

2010. október 23., szombat

Több időt akarok!!!

Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Egyszerűen nem elég a nap 24 órája. Mint tudljátok három csemetét nevelek, még mindig építjük a lányok új szárnyát (nem elírásból használom az építjük szót az építtetjük helyett) és a kertemet is ki kellene már takarítani. Némi könnyebbség, hogy délelőtt a gyerkőcök oviban vagy suliban vannak. Mondjuk szeptember elseje óta a harmadik hét telt el betegséggel, mindig más gyerek miatt! Szóval nem unatkozom. Igyekszem a délelőttöt kihasználni minizésre, mert akkor legalább csend és nyugalom honol a lakásban, és ez számomra elengedhetetlen a munkához. Az Etsy boltom egészen jól megy, próbálok eleget tenni a piaci igényeknek, ugyanakkor nem meghazudtolni magamat, és a magyar stílust. Már megrendelésem is akadt, valaki szeretne egy újabb sparheltet, ez ugyanis gyakorlatilag hiánycikk ebben a formában. 
A karácsonyra is készülök, rengeteg megvalósításra váró ötletem van! Egyelőre mézeskalácsozom. A házikónál a díszítéshez fehér akrylfestéket használtam, a nyomózsák végére pedig egy Rotring ceruza hegyét illesztettem, ami meglepően jól bevált. A festék egy kicsit lágy, ami miatt valamennyire szétterült, talán legközelebb egy kis púderral kellene sűrítenem, bár lehet, hogy ezzel eltömíteném a csővéget.




Már nagyon régen készítettem új bejegyzést, most sok a pótolnivalóm. Az alábbi miniket az elmúlt körülbelül két hétben készítettem. A kosárfonásnál újabb fejlesztést vezettem be, méghozzá a ragasztóba mártott és sodrott raffiaszálat. Eddig ez hasonlít leginkább a vesszőre. Készítettem így zöldségeskosarat és kenyértartót is. És kipróbáltam végre a nyomtatható textilt is, amit hónapokkal ezelőtt vettem. Így készült e kenyérkosárba a szalvéta. És íme a képek:



2010. szeptember 30., csütörtök

Ekkora halat fogtam!

Hát nem nagyot! 
Tudom, nem vagyok valami következetes, amikor kiválasztom az éppen kedvemre való témát, csak csapongok ide-oda. De éppen ez a jó ebben a minizésben, hogy végül is azt csinálok, amit csak akarok. Szóval most éppen a hal volt terítéken, méghozzá ponty. Tegnap elkészült az alsó, amiről sütés után derült csak ki, hogy az uszonyai elég bénák. Aztán az angol blogomon kaptam egy jó tanácsot, hogy talán áttetsző fimo-val kellene próbálkoznom, és tényleg! A ma készített fölső halacskának már sokkal jobbak az uszonyai. 




2010. szeptember 28., kedd

Túl sok szőlő!

Az elmúlt napokban rengeteg szőlőt gyártottam! Szerintem túl sokat is! Nem mintha nagy koncentrációt igényelne (többnyire az esti tévézés alatt készítem őket), de a kezem már zsibbad a pici golyók formázásától! Mindenesetre most van annyi, hogy egy dézsát, egy ládást és talán egy kosarat megtöltsek velük. Viszont most jó ideig nem akarok szőlőt még látni sem!


Aztán átváltottam egy lényegesen egészségtelenebb oldalára a magyar konyhának: füstölt finomságok! Egy malacot is megsütöttem velük, de ő még nem teljesen szalonképes, némi körítést kell még raknom mellé! Talán holnapra készen lesz.


2010. szeptember 24., péntek

A szüret folytatódik

Rengeteg jó dolog történik velem mostanság, még ha "miniatűrök" is! Szerdán meglátogatott Anikó (http://mijuu-rozsaszinvilagminiaturben.blogspot.com/), aki időközben nagyon jó barátnőm lett a neten, de élőben még soha nem találkoztunk. Szóval ez volt az első találkozás. Külön hálás vagyok, hogy elbuszozott egészen Őrbottyánig! És ez még mind semmi! Hozott nekem egy csodálatos ajándékot, egy hercig kis kakast. Remélem, hogy nem túl félős, mert most éppen túl közel van a baltához! Köszönöm szépen!
Ja, és a lányok is köszönik szépen azt a töménytelen mennyiségű csokit!



Közben azért én is dolgoztam, bár most annyi minden történik körülöttem, hogy elég kevés időm maradt a minizésre. Ezt a gitárt egyszem unokahúgom kérte tőlem egy barátnőjének. Mit mondjak, a felhúrozása egy rémálom volt! A húrokhoz egyébként egy kiszuperált zenélő játék belső szerkezetének a tekercselését használtam. Mondtam már, hogy semmit sem dobok ki?!


Végre vettem a bátorságot, és elküldtem néhány képet a legutóbbi beállításomról a The Mini Food Blog oldalra. A szerkesztő, Sumaiya Mehreen nagyon kedvesen válaszolt a levelemre, és már másnap föltette két képemet az oldalra, amire nagyon nagyon büszke vagyok. Ezen az oldalon egyébként adott témában jelennek meg miniatűr ételek, illetve ételekkel kapcsolatos beállítások, más-más alkotóktól. Most éppen az ősz volt a téma,  az én beállításom címe: Szüretelők reggelije (Harvesters' breakfast).






Ez egy hatalmas lépés volt az ismertség felé a mini világban, hiszen ez az oldal talán a legfontosabb gyűjtőhelye a miniatűr ételeknek. Rögtön meg is ugrott a követőim száma 150 fölé! 
A következő téma egyébként a Halloween, ami számomra még mindig nem sokat jelent, bármennyire is elnyugatiasodik Magyarország, és átvesz a kultúránktól teljesen idegen szokásokat. De azért egy sütőtökös jelenettel valószínűleg én is készülök, természetesen a magyar hagyományokhoz igazítva.


És most olyan témát hozok föl, amivel néhány embert vélhetőleg megbántok, de akkor sem tudok kibújni a bőrömből. Nos, én vagyok az az ember, aki eddig még soha egyetlen "küldd tovább tíz embernek, különben rosszra fordul a sorsod" típusú levelet sem küldött tovább. Ha ezzel akaratlanul is balsorsba döntöttem néhány jóakarómat, utólagosan is elnézést kérek. Én már csak ilyen "hitetlen", vagy inkább gyakorlatias? vagyok. A blogoszférában keringő díjak nekem ezekhez a levelekhez hasonlítanak. Tényleg nagyon köszönöm - hiszen hatalmas megtiszteltetés -, ha valaki ilyenkor rám gondol, de azt egy kicsit furcsának tartom, hogy utána ezt tovább KELL adnom öt, hét, bármennyi másik embernek. Ezzel az egész teljesen hitelét veszti. Nem tudom ismeritek-e a fehér elefánt kifejezést, ami arra az ajándékra utal, ami annyi terhet ró a megkapójára, hogy végül belerokkan. Kinek adjam oda? Mi van, ha nem ismerek pontosan hét blogot, amelyet igazán érdemesnek tartok egy díjra? Óhatatlanul a végén már olyannak adom tovább, aki valamiért kedves nekem, de lehet, hogy nem éppen erre a díjra alkalmas. Vagy olyannak küldöm el, aki már negyedjére kapja meg tőlem, és a pokolba kíván az egész hercehurca miatt. Szóval bármennyire is hálátlannak tűnök emiatt, nem kérek díjakat! Ha olvassátok a blogomat, és néha hagytok egy hozzászólást, az a legnagyobb elismerés, amit kaphatok tőletek. Ennyi... Bocs a bő lére eresztésért!