2010. június 30., szerda

Építkezem!

Az alant látható virágágyás egy darab Austrotherm-ből keletkezett. (Ez valami szigetelőanyag.) Remekül faragható, szóval terepidomokhoz kiváló. Ráadásul ha a felületét pengével karcoljuk, akkor a talajrögökhöz hasonló felületet kapunk. Némi festéssel egész jó eredményt lehet elérni. A bazaltkockák által körülvett beugróban majd egy kerti csap foglal helyet, a kiálló csőcsonk a fagycsaphoz vezet. Az előtérben kőlapok vannak (néhai tojáskarton), a fennmaradó területet pedig bekentem ragasztóval és átrostált sódert szórtam rá. Mire nem jó a gyerkőcök homokozó készlete!



A szerszámtároló falfelülete is kapott festést, nem éppen újat. A mész máris kezd peregni! A kerítést peddignádból fontam. A karók szegény fügefámból származnak, ami a télen elég rendesen visszafagyott. Szerencsére tőböl újból kihajtott, de az idei termésról le kell mondanunk! Ugye, hogy a fahasábok úgy néznek ki, mintha fejszével vágták volna fel őket? Bizony, tényleg azzal csináltam, és még mindig megvan mind a tíz ujjam!


A képek a teraszon lévő asztalon készültek, háttérben egy fűzfával. Elég hitelesre sikeredett! A tető még csak egy kartonlap, amelyet azért tettem fel, hogy lássam a leendő fényviszonyokat. Már előre fázom a cserépgyártástól. Töröm a fejem, hogyan lehetne leegyszerűsíteni, de attól tartok, hogy a rögös utat kell választanom...


5 megjegyzés:

  1. Eszméletlen jó!! Mintha igazi lenne. És fotózni is nagyon jól tudsz. Szeretnék elüldögélni ezen a tornácon. Kíváncsi leszek az ágyásra. Virágok lesznek benne?

    VálaszTörlés
  2. Ezt nem hiszem el...egyre ügyesebb és ügyesebb vagy!!!
    Ez a tornác maga a tökély:)
    Lesz száradó kukorica, vagy mákgubó, vagy ilyesmi?

    Imádom amiket csinálsz, zseniális az egész és még nincs is kész...

    Milyen virágokat tervezel?

    VálaszTörlés
  3. Mindig megnézem az angol nyelvű blogod, aztán bólogatok, ahogy agyon dícsérnek ...és mit látok oldalt:) Külön "Hungarian mini blogs" csoport van, a Zsuzsának és nekem.
    Aranyos vagy!
    Látom élvezed, hogy nem vagy már egyedül.

    VálaszTörlés
  4. Most látom, hogy itt is:)

    Leutánozom, ha nem gond:)

    VálaszTörlés
  5. seems real! excellent view of the picture!!
    Hugs♥
    Terry

    VálaszTörlés