2010. augusztus 15., vasárnap

Sparhelt

Emlékszik még valaki erre a csodára? Ez a sparhelt! (A szó a német sparherd-ből lett magyarosítva, ami takaréktűzhelyet jelent.) Amikor én még kicsi gyerek voltam, minden vidéki konyhában állt egy ilyen. A legélesebb emlékem róla az, hogy amikor anyukám tésztát nyújtott leveshez, mindig levágott két széles csíkot a bátyámnak és nekem, amit aztán megpirított a sparhelt tetején. Finom ropogósra sült, illetve akkor szerettem. Ma már nem biztos!
A szerkezet fából készült, amit négy réteg zománcfestékkel kentem le, mire elégedett voltam vele. A virágminta kézzel festett. A befoglaló méretei: 9 x 6 x 7,5 cm. Azt hiszem a maszatos foltoknál egy kicsit túlzásba estem! A tetején a platnikat már mindenből megpróbáltam elkészíteni: papírkorongokat vágtam, csavaralátéteket kerestem. Végül gyurmából készítettem el. A fimo mindig az utolsó mentsváram; amikor már semmi más nem jöhet szóba, a gyurmát mindig elő lehet venni!
Amikor le akartam fényképezni, olyan magányosnak tűnt, hogy inkább kiegészítettem pár mini holmival. A rántotta egy hirtelen ötlet volt a mai reggeli után.







Lecseréltem a profilomban a fotót magamról. A régi képet egyszerűen utáltam! Nem is ismertem azt a nőt! Az újat sem ismerem, de ő legalább tetszik! Szörnyű, hogy az ember a huszonéves önmagát várja viszontlátni egy fényképen, és szembesül az anyukájával! Na de sebaj, majd feldolgozom valahogy!
Rengeteg új magyar követőm van, amelyet csodálatosnak tartok! Viszont rettenesen kíváncsi vagyok, hogy találtak ide hozzám! Az elmúlt két napban többen csatlakoztak, mint egyébként egy hónap alatt! Üdvözlök minden újonnan jöttet! Nektek küldöm ezt a réti füzény csokrot a kertemből!

19 megjegyzés:

  1. Annyira gyönyörű ez a sparhelt!!! Nagymamámnak volt ilyenje, télen ott melegedtünk mellette, hordtuk a pincéből a fát bele :) A mai napig imádom a hangulatát... van egy csapat, aki vásárokra jár és sparhelten sült lepényeket készít. Hát az valami isteni :))))

    VálaszTörlés
  2. Zseniális, a virágminta pedig egyszerűen gyöngyörű :-O És...most megkívántam a rántottát :D

    Tetszik az új képed, pont ilyen mosolygósnak képzelek egy miniatüristát :D

    VálaszTörlés
  3. volt tökéletes, ahogy nyomon az elektromos társaság voltunk kelljen újra használni

    VálaszTörlés
  4. Most keveredtem csak el ide, hát eszméletlenek a dolgaid. Ez a tűzhely főleg...

    VálaszTörlés
  5. Csak ismételni tudom magam. Nagy vagy Bözse! Mindíg megéri várni mikor ilyen nagy a csönd. :o)
    Én is régóta akarok már tűzhelyet csinálni a házamba, de nem mertem belevágni. Most még kevésbé merek. :o)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen!
    Zsuzsa! Én is hetek óta halogatom ezt a tűzhelyet, mert túl nehéznek tartottam. És nagyon szomorú lennék, ha az én tűzhelyem miatt nem vágnál bele, mert hiszen éppenhogy bátorítani szeretnék mindenkit! Én imádom a kihívásokat! Ha férfi lennék, biztosan hegyet másznék vagy raftingolnék. (Csakúgy mellékesen: félek a víztől - úszni sem tudok -, és enyhe tériszonyom van!)

    VálaszTörlés
  7. ...olyan profizmussal és precizitással alkotod a miniket, hogy nehéz lenne lépést tartani veled.

    Utánad megcsinálni valamit pedig már csak a kudarcot jól viselőknek érdemes...:)

    Mikor már azt hinné az ember: "Na ennél a csirkénél már úgy sem tud jobbat ez a Bözse lány!...Előállsz ezzel a sparhelttal!

    Még szerencse, hogy olyan más stílusúak az én minijeim, különben már fel is adtam volna:)

    Viccet (és komolyságot) félretéve:
    I'm a big Bözse fan!!!

    Kéne már egy kiállítás! Meg is szervezném itt pesten!

    VálaszTörlés
  8. Kösz! Ezt most kinyomtatom, és felrakom a falra! Ezzel hetekig elélek!
    A kiállítást majd később! Még nem állunk rá készen, sem én sem a közönség!

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok!
    Köszönöm, hogy itt legeltethetem a szemem!
    Máskor is jövök, követőd lettem!
    :)

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Elképesztő dolgokat művelsz! Ez a sparhelt, ez valami tökély!
    De a többi műved is, a bontott csirke felett percekig gondolkodtam, hogy hogyan lehet ilyen miniben ilyen élethűre csinálni... :-)
    Gratulálok!

    (A kézműves blogon láttam a bemutatkozásod, úgy kerültem ide.)

    VálaszTörlés
  11. Itt mosolygok a műveid láttán, annyira aranyosak egytől egyig.
    Én is a Kézműves blogon keresztül értem ide és az utolsó 3 sorban 5 scrapbooker ismerősöm van ;-)

    VálaszTörlés
  12. Döbbenetesen jó ez a sparhelt, gratulálok! A rántotta totál étvágygerjesztő :))

    VálaszTörlés
  13. Szuper dolgokat csinálsz! Már régóta a figyellek!:)) Nagyon jó a hangulata!
    Gyere át hozzám, szeretnék adni neked valamit!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Bözse! Csak gratulálni tudok. Sok mindent láttam már és álmélkodtam erre-arra, de ez a minivilág egyszerűen döbbenet.Le a kalappal.Megrendelésre is csinálsz dolgokat? Ha eddig nem tetted, hát állj neki, mert tuti lesz rá kereslet.

    VálaszTörlés
  15. Ez a sparhelt egy mini remekmű!!!!!!beleszerettem!:) Nem találom a szavakat....:)

    VálaszTörlés
  16. Ah! Gyönyörű! Fantasztikus! Nagyon Ötlet dús és kreatív a munkád. A sparheltre azt hittem, hogy valódi, csak a hozzászólásokat olvasva jöttem rá, hogy nem. Gratula!

    VálaszTörlés