2010. március 28., vasárnap

Kerti munka - A fal

Hosszú szünet után - melyet meggyőződésem szerint az elhúzódó tél miatti kedvetlenség is okozott - felbuzdulva a tavaszon egy kis kerti témához támadt kedvem. A parasztkonyhával kapcsolatban amúgy is voltegy kis dilemmám, amelyen egyelőre nem tudok átvergődni, szóval azt egy kicsit félretettem. A téma egy kerti fészer egyik fala, előtte ültetőasztallal.

A fal a megfelelő faszerkezet kialakítása után balsafából készült. Ez a legkönnyebben megmunkálható fa, pengével simán vágható. Sajnos ebből adódik rendkívüli sérülékenysége is, de deszkázat készítésére kiválóan alkalmas.

Az ablak behelyezése után már csak a festés maradt hátra.

Egy kellemes sárgás színt választottam, amelyet temperából kevertem ki. Ezúttal eltekintettem a pácolástól, hiszen úgyis öregíteni fogom majd a falat.
Az élénk fenyőszínre szürkével mentem rá, ezáltal kopott, régies hatása lett a fának. Az üveg széleit körömlakkal kentem be, majd fehér, szürke és barna krétaport szórtam rá. Így sikerült azt a hatást elérnem, mintha a sarkokban meggyűlt volna a kosz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése